A hős kamionsofőr
2021-06-01

Vándorméhészkedés

A vándorméhészkedés talán már a méhészkedés megjelenésével megjelent, hiszen az ókori egyiptomi méhészek is vándoroltak hajóikkal a Níluson, hogy az újonnan kikötött állomáshelyről repüljenek ki a méhek gyűjteni.

Manapság a vándorméhészkedés azt jelenti, hogy a méhész egyik helyről a másikra költözteti a méheit, telephelyet váltanak évente többször is. A méhcsaládok szállítása ma már különféle eszközökkel történhet: teherautóval, de akár utaztatják őket hajóval vagy vasúton is. Az utazás célja a pörgethető méz mennyiségének növelése, fajtamézek termelése, a méhűrűség kiegyensúlyozása, a beporzásra szállítás.

Mostanság a médiumok harsogják a méhek fontosságát, mert kipusztulásukkal a növények jelentős része eltűnne a Föld felszínéről. Új sláger méhlegelő, amiről olvasni, de mégis kicsit ismeretlenek ezek az apró sárga fekete rovarok. Annak ellenére, hogy hazánkban mintegy kétmillió méhcsalád szorgoskodik, az európai méztermelés kb. tíz százalékát hazánk termeli és minden harmadik falatunk hozzájuk köthető.

A Darus Autóhoz pedig egyszerűen úgy, hogy rendszeresen kapunk megbízást méhészektől arra, hogy költöztessük a kaptárokat:) Ezt örömmel tettük mindig (nemcsak a finom kóstoló miatt), így egy esti szállítással nyolcvanezer újabb elégedett „kis ügyfélre” tettünk szert.

 

Hasznos kis barátainkról néhány érdekesség

  • A mézelő méh az egyetlen rovar a világon, ami ételt szolgáltat az embereknek.
  • Legfőbb szerepük a természetben a beporzás, ha eltűnnének vagy lecsökkenne az egyedszámuk tragikus hatással lennének a mezőgazdasági termelésre!
  • Az ember számára láthatatlan ibolyán túli sugárzást (UV) is látják, így a felhős időben is kiválóan tájékozódnak, amire szükségük is van, hiszen a kaptártól akár 4-5 kilométerre is elrepülnek. Útjuk során az arcokat felismerik, a távolságot meg tudják becsülni és a fénysugarak iránya szerint tájékozódnak.
  • Naponta ezerötszáz – kétezer virágra is rászállnak, erre szükség is van, mert 1 kb mézhez több mint 2 millió mézelő virágot kell meglátogatniuk (kevésbé mézelőből 5 milliót)! Ehez az egy kiló anyaghoz pedig 1200 zümmögő dolgozó munkájára van szükség.
  • Színtévesztőek, a pirosat például feketének látják, a tárgyak alakját érzékelik. A színtévesztés ellenére több színárnyalatot tudnak megkülönböztetni, mint az ember.
  • Az aritmetika mesterei: csak azonos méretű sejteket építenek.
  • A méhek a testük tömegének többszörösét is elbírják.
  • Útjuk során kevesebb nektárt visznek a kaptárba, mint amit összegyűjtöttek, mert annak nagyrészét közben elfogyasztják. Éves méhfogyasztása egy méhcsaládnak hatvan – hetven kilogramm.
  • Nem meglepő módon kiváló szaglással bírnak. A virágok illatát több kilométerről is megérzik, sőt az egyszerre nyíló virágok közül az édesebbet is ki tudják választani.
  • Amilyen kicsik, olyan fürgék. 25-40 km/h a repülési sebességük. Ha ezt nem is sejtettük volna, a zümmögésük ismerős lehet. Ez a különleges hangot a szárnyak okozzák. A két pár szárnyukat percenként 11 400-szor rezegtetik.
  • Egy méhcsalád a természet egyik csodája: egy anyából és 24 ezer heréből és 50-60 ezer dolgozóból áll. Mindenkinek megvan a maga feladata. A méhkirálynő gondoskodik az ivadékokról (petézés), a heréknek egyetlen feladatuk van… de a párzás alatt a herék elpusztulnak. A munkások (mind nőneműek!) teendője pedig generációnként oszlik meg, a fiatalok például a nektárt sűrítik be.

A méhek a Föld legfontosabb állatai közé tartoznak. Az elmúlt években több fajuk is veszélyeztetett kategóriába került. Vállalkozásunk egyfelöl azzal a támogatja a méhészeket, hogy tőlük vásárolunk, másfelöl pedig úgy, hogy  biztosan számíthatnak ránk, amikor a méhek útján, vagyis, amikor költöztetni kell a kaptárakat. Mert egy kcr-es darus autó sokmindenre jó!